A gyógyításra használt kristályoknak legyen megfelelően kialakított tárolási helye.  Lehetőleg ne zsúfoltan tároljuk őket, ahol zavarhatják egymás kisugárzó rezgéseit. Védjük portól és egyéb erős sugárzástól is őket. Az amulettként viselt köveket tartsuk kicsiny zsákban, illetve ékszerbe foglalva. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy ezeket is meg kell időnként tisztítani. Azt is fontos mindenkinek – betegnek, gyógyítónak és öngyógyítónak – figyelembe venni, hogy senki ne hanyagolja el a hagyományos orvosi kezelést.
A kristályokkal végzett minden gyógyító tevékenység csak kiegészítő kezelésként és csak orvosi felügyelet mellett alkalmazható a törvényesen elfogadott gyógyászat mellett, s azt erősítve. Befejezésül néhány saját gondolat ahhoz a titokzatos erőhöz, amit az elején
említettem. A mai tudásunk szerint a kristályok – a bennük fény hatására keletkező piezoelektromos feszültség meghatározott modulálása révén – nagyon sok információt tárolhatnak. Elég pl., ha arra gondolunk, hogy gyakorlatilag az emberiség által kifejlesztett információtechnika nagyobb részben kristályos szerkezeteken alapul. Egy-egy kristályban sok könyvtárnyi információ tárolható már az általunk ismert technikával is. Amellett bebizonyosodott, hogy a kristályok önálló “intelligenciával” is rendelkeznek. Az ember azt tapasztalja, hogy sok régi anyag az idő múlásával lassan megkövesedik és a végén kristályok alakulnak ki belőle. Emellett az emberiség is folyamatosan egyre finomabb anyagszerkezeteket állít elő, amelyek mind mesterséges kristályok. Eljátszva ezzel a gondolattal, egy hosszabb meditáció során eljuthatunk arra, a ma még megválaszolhatatlan kérdésre, hogy talán nem a kristálylét nem lehet-e egy önálló intelligencia, amely valamikor netán felváltja a jelenlegit.

Köszönettel: Piri Balázs
Fényes-Ég